Skip to main content

Mindig is a rosszfiúk vonzották, lánykorában James Huntért rajongott.
A férje nem hagyott rá sok pénzt,

de az most mind itt van a karján

lazán átvetett fekete táskában.

Átmegy az alagúton, utána balra az alsó Mirabeau-n, fel a hajtűkanyarban
Grand Hotel Hairpin előtt, tovább a felső Mirabeau-n át a kaszinóhoz.

Aztán bemegy és felteszi az egészet

a fekete tizenegyre.

Az volt James száma 76-ban, amikor világbajnok lett.

Nagy-Szakmáry Attila

#1kep100szoJunius – 29. nap

Megy a lány, megy az utcán.
Nem tűsarkon kopog, és tán rúzsa sincs már.
Nem is kacag, de még peckesen jár.
Árnyékba vágyik, perzselte már eleget a nyár.

Bogi Tóth

Bűn és erények
Csak egy fal választja el
Tiéd a döntés

Váradiné Oláh Cintia

– Na, majd legközelebb! – gondolta Marika néni, kiszállt az autóból és elindult hazafelé gyalog. A tizenkettedik sikertelen forgalmi vizsgája volt ez már, de Marika nénit ez nem keserítette el. Jogosítványt akart ugyanis, bármi áron. Idestova öt éve volt már, hogy szeretett férje, Béla bácsi elköltözött a másvilágra, hátrahagyva imádott kispolskiját, Rezsőt. És hát Marika néninek nem volt szíve túladni rajta. Mert egy olyan dolgot, aminek neve van, csak nem kótyavetyélünk el. Egy bökkenő volt csak, hogy Marika néni nem tudott vezetni. Így Rezső csak szomorúan álldogált a garázsban. Marika néni meg ezt nem hagyhatta annyiban. Beiratkozott az autósiskolába és próbálta elsajátítani a vezetés minden csínját-bínját. Bár a beszélgetés az oktatóval mindig sokkal jobban ment, mint maga a vezetés. Fejben Marika néni tökéletesen vezetett, csak hát gyakorlatban nem annyira. De Marika néni nem adta fel.
– Majd a tizenharmadik, az volt Bélám szerencseszáma. Majd akkor sikerül! Kitartás Rezső, nemsokára!

Szilágyi József

Lehet veszélyes az út,
ha misszióm van:
előre mindhalálig!

B. Hargitai Margaréta

Úton feléd
Sokszor figyelmen kívül hagytam
útjelzőidet,
simán bementem a tilosba,
sőt,
hosszan parkoltam ott,
mégsem
vontad még be a jogsim,
visszaesőként is
hagyod járni utamat,
csak
engeded, hogy itt is, ott is fájjon,
így
lassítod lépteim,
de a lelkemet bőségesen balzsamozod
és
én már boldogan meghajlok előtted
és
vakon követlek,
legyen bármilyen sötét alagút,
látom már a fényt,
Uram.

Judit Lents

Nem jár a busz! Lerobbant valahol? Hogy érek oda a drága unokámhoz? Már csak ő maradt nekem. Vagy szünnap lenne? Olyan néptelenek az utcák. Nekem oda kell érnem. Megyek a busz vonalán, így hamarabb meglátom, ha jön. Az alagútba is bemegyek, nem félek. A 23-as villamos is erre jár a Jászai Mari tértől, legalább nem kell rohanjak utána. Ahogy bekanyarodok, meglátom őt. Dehogy alagút! Egy levendulamező közepén libben a lány, a ruhája pontosan olyan kékes-lilás, mint körülötte a virágok, most lehajol, beszívja az illatot. De mi ez a koppanás? Hová lett a botom?

Sölch Ágoston

félünk
néha a hideg kiráz a gondolatra
mégis megyünk egy irányba
haladva az úton
előfordul hogy egyedül
botra támaszkodva
mert nincs más
ami kezünk ügyébe akad
megszokjuk lassan
hogy nincs sebesség
az aszfalt halad alattunk
egy helyben toporgunk
a sötét alagút hívogat
nincs mese elszürkül a film
rezgő a levegő sűrűsödik
nehezen szippantjuk
az irány adott
megfellebbezhetetlen

Edit Ötvösné Németh

Kecsesen jár
A botját a levegőben egyensúlyozza.
A léptei halkan koppannak
A forró aszfalton.
Virágos szoknyája libben
A messzeségben.
Hova tűntél ifjúság?
Merre jársz te lányság?
Ősz haja franciás divatot diktál.
Halkan lép a hídra mely
Tovább visz egy új világba.

Edit Novinics

Lassan ment, a bottal direkt lassú ütemet ütve.
Remélte, jó a jelmez, beveszik ezek az idióták.
A városban csak ez az egy vámpírfészek maradt, a többit már módszeresen kiirtotta.
Lassan, lassan, Priscilla, mondogatta magában, mivel szerelmes Elvis-dalokat dúdolt az álcája részeként.
Egyre közelebb van a sötétség. Érzi az éhes szemeket. Remélhetőleg túl mohók, túl meggondolatlanok lesznek. Nem figyelik az arcát. A táskájába és a kardigán alá rejtett, szenteltvízbe mártott, kihegyezett fadarabokat.
Itt a bosszú ideje. A Van Helsingek nem felejtenek.

Agota Matyasfoldi

Minden évben kisétált a hídhoz, június 29-én. Eleinte izgalommal, várakozással, összeszorult szívvel. Később már csak fakuló reménységgel. Aztán egyfajta felelősség- érzettel. Végül szinte nevetséges, indokolatlan kötelességből. Eleinte zokogott, később csak sírt, de a múló idő megtanította mosolyogni is. Amíg sétált, mintha visszament volna az időben. A szerelem, a vágyak, az ígéretek időtlen idejébe. Közben, a való időben, tette a dolgát, munkába járt, férjhez ment, eltemette a szüleit, megszült és felnevelt két gyereket. Ahogy lehet. Június 29-én pedig kiment a hídjukhoz. De a férfi nem jött el.

Andrea Gablyasz

Botján megtörik a fény, az életére támaszkodik.
Az irányt jelzőtábla nélkül is tudja, s hogy a sötéten át vezet az út a fény felé.

Lovász Krisztina

Ne félts engem az alagútaktól!
Már megszoktam -
Hetven év alatt megtanultam,
hogy merre az arra,
és hol van a vissza -
Minden alagútnak és átjárónak
ismerem a hosszát,
a szélességét,
A visszhangok szerint tudom,
hol járok -
Ne félts engem az alagútaktól,
A magam fajták nem klausztrofóbiásak!
Fehér bottal megyünk előre,
bátran,
Mert nekünk a világ befele nyílik,
és a sötétség a Világosság előszobája -
Ne félts engem az alagútaktól,
Vak embernek
az egész élete alagút, fiam!

Eszter Járfás-Fehér

"Már megint egy alagút" - gondolta Té. "Alig jöttem ki az előzőből" - gondolta Té. "Vajon ez milyen hosszú?" - gondolta Té. "Vajon elérem-e a végét?" - gondolta Té. "Vajon vár-e valaki a végén?" - gondolta Té. "De jó lenne, ha átkísérne valaki..." - gondolta Té.

Tünde Vágvölgyi

Mindegy, hogy kicsit vagy nagyot lépek,
nincs végtelen út. Egyszer célba érek.
Az ösvény amin idáig jártam,
fényben úszott. De elkopott a lábam.
Karomat húzták a súlyos terhek.
Letettem őket. Mit most viszek: csak pelyhek.
A tűző nap után vár az árnyék!
Ez is a része. Meg sohase állnék.

Dóra Győri-Simon

Merre van a mélygarázs? kérdezi egy idős néni a gördeszkázó fiataloktól. Arra tessék menni, mutat jobbra az egyik baseball sapkás fiú. Kit tetszik keresni? kérdezi egy lila hajú lány. Az unokámat. Hoztam neki meggyes pitét. A fiúk felröhögnek. Ne tessék olyan helyre menni, ahol már nem látszik a saját árnyéka. Veszélyes világ van odalent. A néni legyint, és apró léptekkel elindul lefelé. Nem úgy van az, motyogja. Zolikáról évek óta nem hallottam, de tegnap felhívott, hogy szüksége lenne pár ezer forintra. Pénzem ugyan nincs, de az önkormányzattól kapok ingyen ebédet. Ma meggyes pitét hoztak másodiknak. Biztosan éhes Zolika. Remélem megtalálom.

Wölfl-Molnár Eszter

Tikkasztó nyár volt. A pipacsmintás ruhámat viseltem.
Az átjáróban egy fiatalember bukkant elő, tüzet kért. Nem dohányzom, feleltem, rámosolyogtam, és tovább mentem
Anyámhoz siettem.Nem szeret segítséget kérni mástól.
Alkoholszag keveredett maró húgyszaggal, Rossz előérzetem volt. Szaporábban lépkedtem, tűsarkúm kopogása visszhangzott a graffitis falak között.
Váratlanul egy hideg, éles tárgyat éreztem a nyakamnál. A retikülöm kiesett a kezemből, tartalma szétszóródott. Egy erős kéz lefogott, a földre döntött. A smink tükröm a fejemhez gurult. Az utolsó amit láttam, riadt tekintetem volt.
Amikor magamhoz tértem,nem láttam semmit.
Három éve történt. Azóta nem járok tűsarkúban, se libbenős szoknyákban. Fehér bottal járok.
A saját anyámmá váltam.
Én is vak vagyok.

Zsuzsanna Birovits

Egy kitáblázott életben
gondolkodás nélkül
kikerülhetnénk az akadályokat jobbról
balról vagy amerre mutat a nyíl
nem kéne behajtanunk kilátástalan párkapcsolatokba
hogy aztán az első kijáratnál ráforduljunk az alkoholizmusra
nem várakoznánk tilosban eszményképekre
csinos piros háromszögek hívnák fel figyelmünket a veszélyekre
egyenetlen igazságokra
csúszós hazugságokra
a pályakezdés 38%-os emelkedőjére
kudarcfelverődésre
memóriaomlásra.
Egyből láttam volna
hogy a Janival nem egyenrangú
hanem alárendelt utak kereszteződéséhez értem
lehet, hogy lett volna egy behajtani tilos is
és a Jani is látta volna
hogy hatvan év után vége az előzési tilalomnak
fejem fölött felvillan az egyéb veszély felkiáltójele
és valami a kezemben
amire még tábla sincs.

Aliz Jámbor

Minek nekem a zebra, ha
Mutatja az irányt egy botocska?
Gyere, pajti, vezess engem,
Még ha sötét lyuk vagy verem
Áll az úton előttem.
De ez csak egy alagút
Van belőle kiút és fény is a végén
Nosza, gyerünk, pajti, menjünk
Egyesült erővel, mint a hídon,
Ezen is átérünk
S amíg élünk
Egymás társai leszünk...

Szabó Siklódi Lia Gabriella

Mamikám, várj meg, nem tudok olyan gyorsan menni a bőröndökkel! Igen, tudom, gazdaságosabban kellett volna pakolnom, de nem minden héten tudok ideugrani Torontoból… Igen, én sem akartam elmenni, de te is tudod, milyen jó lehetőség volt az az ösztöndíj. Igen, persze, hazajöhettem volna a diploma után, de te is tudod, mennyire szép az a vidék! Igen, Mamikám, tudom, de nem kaptam volna itthon olyan jó munkát, hiszen te is mondtad, hogy csak bátran, neki az életnek… Hát persze, hogy szeretlek Mamikám, de nézd, még a férjem és az unokáid is itt loholnak utánad, annyira vártuk, hogy újra itt lehessünk veled!

Emese Gyöngyvér Tóth

– Mama, lassíts már egy kicsit, nem tudok így szaladni!
– Hagyjál békén, elegem van belőled!
– De most mi a baj? Mit csináltam már megint?
– Tudod te azt!
– Várjál már! Beszéljük ezt meg! Az étteremben hibáztam?
– Nem! És megmondtam, papa, hagyjál békén!
– Akkor hol? Az áruházban?
– …
– Tehát ott. A virágboltban?
– Ne találgass, papa, nem segítek.
– Akkor… Megvan! A méteráru osztály! Mert nem tudtam, mi az a selyembrokát.
– Ugyan! Te azt se tudod, milyen a viaszosvászon! A brokát túl nagy falat neked.
– Mama, segíts már… Kérlek!
– Mosdó.
– Mosdó?!?
– Igen!
– Ó, ott meg mi? Hiszen megvártalak az előtérben!
– De nem fogtad a ridikülömet!

Károly Csaba

A fehér botom
helyettem lát majd ott bent.
Görbe, de okos.

Eszter Kamilla Fóris

Hiába őszen,
hiába bottal,
virágos szoknyában,
nem halad a korral,
hiába klumpában,
hiába csoszogva,
mindmáig feltűnő
csípője ringása.

Sara Harka

Ha szeretnél még több hasonló tartalmat, kövesd a cikk végén a tag-eket, böngészd a weboldalamat és kövess a közösségi médiában.

Lájkold a posztot a szívecskével, oszd meg, szólj hozzá!