#1kep100szoJunius – 28. nap

“

Egy csónakban a félelemmel,
Egy csónakban a nevetéssel,
Egy csónakban a gyűlölettel,
Egy csónakban az örömmel,
Egy csónakban a lelkemmel,
Egy csónakban a testemmel,
Egy csónakban a nagybetűssel
Egy csónakban az ismeretlennel,
Egy csónakban önmagammal,
Egy csónakban a világgal...
Evezünk, evezünk...
a semmibe,
a végtelenbe.

Szabó Siklódi Lia Gabriella

“

Ködfátyol borult a városra,
Tejfehér víz a partot mossa.
Töretlen víztükör, fehér vászon,
Csak azt mondd meg Áron,
Hol a manóban vagyunk?

Váradiné Oláh Cintia

“

Végtelen vizeken
Végtelen utakon
Végtelen hosszú szavakon
Végtelen tengeren
Végtelen ideig járok az utamon.
Végtelen messzire jutok
Végtelen ideig evezek
A Végtelen világban
Míg eljutok a kijelölt partra.
A partra mely nekem van megírva.

Edit Novinics

“

Befizettem erre a mindfulness-es izére, nem is volt olcsó, oszt mi van? Itt ülök a csónakban, tök egyedül a semmi közepén. Jó, persze én csináltam magamnak a bajt. Mert mondtam a szervezőknek, hogy szeretnék egy kicsit elvonulni a társadalomtól, megtalálni önmagamat, megtapasztalni a határaimat. De azért ez már lehet túlzás. Azt sem tudom, hogy merre van az előre. Evezek itt órák óta, oszt semmi. Csak a víz, amerre a szem ellát. De az is lehet, hogy csak körbe-körbe megyek. Mindig ugyanabba lépek. Vagy evezek, vagy mi. Mindfullness. Ja, meg vízhólyag. A tenyeremben. Mindenem sajog. Szomjas vagyok. Fáradt. Nyűgös. Miért keverem én magam mindig ilyen szarságokba?

Szilágyi József

“

HULLÁMOK
Egy csónakban evezünk, egy irányba haladunk, ezt mondtad. Mindig.A szemed olyan volt, mint a háborítatlan víztükör.
Ahogy teltek-múltak az évek, más csónakba szálltunk. A munka, a gyerekek, a vakond szürke ízű hétköznapok felkavarták az állóvizet. Hullámok tetején hánykódtunk, örvényekben küzdöttünk egykori életünk háborítatlanságáért. Néha sikerült kisimítani az örvényhullámokat, máskor messze dobott egymástól a víz bennünket.
A víz. Örökké a víz a győztes.
Elsüllyedtünk, mindketten. Te fuldokoltál, én tehetetlenül figyeltelek, ahogy kapálózol a kezeddel és a lábaddal a túlèlésért, de száddal nem tudtál hangokat kiadni, szemedet nem tudtad nyitva tartani, orroddal nem tudtál már levegőt venni.
Néztem, ahogy elsüllyedsz.
A víz elsodort tőlem.
Egy csónakban evezek, kereslek. Arra megyek, amerre elsodródtál, de nem talállak.
Egy csónakban evezek. Egyedül.
Körülöttem háborítatlan, nyugodt víztükör.
Néha a csónakomhoz csapódik emlékeink hulláma, és sós ízű az egész arcom.
Ilyenkor elengedem az evezőt, és hagyom, hogy a víz sodorjon, amerre akar.
Ő irányít…

Zsuzsanna Birovits

“

Kijöttem ide a vízre vadászni. De csak a halak kapnak. Sehol egy tigris. Vagy legalább egy girhes macska. Arra már mondhatnám, hogy ekkora tigrist fogtam. Kell, hogy menjen nekem is, ha ment annak a Pí kölyöknek, akiről az a Martel suhanc is írt. De csak a halak. Tök uncsi. Azokat vissza is dobálom.
Bár tulajdonképpen mondhatom így is, hogy, mekkora tigrist fogtam. Hogy visszadobtam azt is. A bizonyítékot majd megoldja a photoshop meg az AI.
Evezek is haza.

Bogi Tóth

“

Kétlábú bogárként
fut magány-csónakom
végig a vizes falon.

Agota Matyasfoldi

“

ZSOLTÁR
A halál vizeire jöttem,
meztelenül -
Te ott jártál a vizen
és
a kereszttel halásztad ki
lelkemet a semmiből -
Csónakodba tettél -
- a tékozlók elnyűtt
ruhája helyett
ünneplőbe tekerted
vénülő testemet -
Most más,
csendes vizeken
halászgatunk ketten -
evezek szeretetedben,
mert Te vagy a víz
és Te vagy a csónak,
Benned evezek
nincs
tegnap, vagy holnap -
Csak Ma van.
Csak Víz van.
Csak a
lyukas tenyereiden át
látható
Csendes óceán -

Eszter Járfás-Fehér

“

Végre szabadság,
Látom a magam arcát,
Felderülőben.

Hajni Tóth-Kiss

“

Gondoltam, megfestem életem képét. Hófehér vásznat teszek föl az állványra. Gyönyörű színeket álmodok rá, zöld, sárga, narancs, égkék… olvadó-körtáncoló árnyalatok… Várjunk, mi ez?! a vászon tisztaságát kis göcsört csúfítja el. Hibás széria lenne? Bogár mászik rajta? Közelebb hajolok: kis csónakban magamat látom, evezve keresgélem helyem a vásznon. Kiabálnék kicsi-magamra: a bal felső sarokba besüt a nap, arra is mehetnék, de vászonagyam csak a hullámokat látja, s makacsul a nyugodt vizet keresi. Hiába minden, nem hallom meg saját hangomat: mini-énem a fodrok s színek helyett a fekete-fehér biztonságba navigál. A kép aljára érve pedig kétségbeesetten kérdezi tőlem: hogyan lettem ennyire magányos?

Emese Gyöngyvér Tóth

“

Ez nem olyan, mint mikor
a bura alól nem jut ki a hangom,
vagy a fölém feszített
és kívülről kocogtatott üveg
tesz láthatatlanná,
és megnyugtatóbb is, mint
ünnepnapokon
a nyakkendődre tűzve élni.
Most nem egyedül vagyok,
hanem önmagammal.
A magányról hosszan írhatnék még.
De legyen elég, hogy az nem ilyen.

Dóra Győri-Simon

“

kicsiként a magány
nevenincs fogalom
a halál bratyija
dögevő unalom
árny
tiniként a magány
dekadens pocsolya
moszatos fenekén
epedőn tocsog a
spleen
anyaként a magány
reteszelt toalett
kopogó kicsi kéz
iziben tovareb-
ben
öregen a magány
mereven sima tó
te vagy az evező
de nem indul a csó-
nak
csupaszőr nagyanyó
monokróm kirakó
lihegő dadogó
telefonzsaroló
puha tolltakaró
benyakalt mojito
tunya rút víziló
kicsi rossz kicsi jó

Aliz Jámbor

“

Ó, a csudába, hogy a kentaur rúgja meg, most mi a francot csináljak? Pedig direkt megmondta a fater, hogy nem lesz melóm, ha ezek nyernek. És mi lett? Hát persze, hogy igaza. Neki. Mert ezek a vicces fiúk tényleg megnyerték a választásokat, és betartották az ígéretüket. Mindenki megkapta az örök életet és hozzá az ingyen sört is, én meg itt evezgethetek az üres ladikommal. Egyetlen obolust se láttam azóta. Mekkora marha voltam, amikor ezt a Thészeuszt meg a haverját ingyen átvittem a túloldalra, ha tudom, megkérem az árát és most lenne tartalékom. Á, ’sszameg, már kháronkodni sincs kedvem…

Károly Csaba

“

Szomorú pecás volt Béni,
utálta a tengert nézni,
polipot nem fogott,
bár fogta a botot,
foghatná vele egy Lédi.
Sikeres pecás a Gyula,
megadja neki a Duna,
amit csak megkíván,
kiröppen a száján,
legyen az bakter vagy csuka.

B. Hargitai Margaréta

“

Csónakos
A Tüskevár volt mindig a kedvencem.
Éjszaka a paplan alatt olvastuk az öcsémmel,
az üveges ajtó elárult folyton,
de ha elég gyorsan lekapcsoltuk a zseblámpát,
megúsztuk a büntetést.
Azóta vágytam rá, hogy tutajozhassak,
vagy csónakázhassak,
vagy tudom is én, akár vízibicklizhessek
egy egész nyáron át.
Eltelt hatvan év.
Most alattam ring a saját csónak,
a mélyben halak, fent madarak,
körülöttem néhány felhőnyi átkozott szúnyog.
Arcomon széles vigyor,
nem vakarom le,
senki se lát.
Kiemelem az evezőt, kinyitom a táskát,
és olvasni kezdem a rongyos-rojtos gyerekkori könyvet.

Eszter Kamilla Fóris

“

Horgászat
Kijöttem, mert evett az ideg az asszony mellett. Képzeljék leöregezett.
A rosseb egye ki a szívét, ennyi év után, csak ügy levénemberezett, a szomszéd Terka meg röhögött rajtam. Láttam is meg hallottam is, ahogy vonaglott a nyugágyon, festette a lábkörmeit, majdnem megfulladt a nagy hahotában.
Remélem nem lesz valami plusz akadó a víz alatt pechemre. A csáté mellett haladtam el, de már szerencsére sima a víz.
Csontival fogtam három compót, majd kívánok kilencet, hátha teljesül.
Van egy kapanyél is a ladikban, ritkán megyek cápára.
Szakításom is volt ma kétszer. Lehet mégis bevetem azt a kapanyelet, valami vadállat úszkálhat itt alattam.
Meg gyakorolni kell mert az asszonyt is megakasztom otthon, ha túl nagy a pofája.

Edit Ötvösné Németh

“

Minden állóvíz
végtelennek tűnhet, ha
jó szögből nézzük.

Judit Lents

“

mély vízből felsejlő,
néhány szót elrejtő,
elrejt Ő néhány szót,
szív mélyén visszhangzót,
lágy dallam megringat,
míg benn dúl tájfun, vad
álmok közt hullámzó,
REM-fázist újrázó
lábnyomként csobbansz szét,
markod vastag kérgét
átjárják tajtékos
emlékek, s harmat mos
lelkedből minden kínt,
könnycseppként vallasz színt,
távolság-cseppenként
örvénylik lét s nem-lét,
zárhangok csobbannak,
hullámokból fonnak,
néhány szó leng még lent,
s kettőnk közt cseng mély csend

Ángyán Péter