Izgalmas kihívásba kezdett Lackfi János kreatívírás-kurzusának néhány résztvevője. Júniusban minden nap 100 szavas szöveget írnak egy fényképhez, amelyet én készítettem.
Ismerd meg néhány régi/új képemet, ismerj meg új írókat!
Legalább százat, napi száz szóban!
-Papa! Papa! Hol vagytok itt a nagyival? Mik ezek a fehér oszlopok?
-Che me so, Pístike, ez lenni molto régen,
ki emlékezni neve molto citta?
Talán Selphoi, per caso Athén… kérdezel molto stupido, beh!
Te nézed colonne bianche?!
Nézzed papa nuovo denti bianchi, mosoly papa che bella, si, Pístike!
Judit Lents
#1kep100szoJunius – 25. nap
“Ión, dór vagy korinthoszi? iPhone 14 Pro Max 1 TB.
Sölch Ágoston
“A Don szerette a kollégáit. Szerette, ahogy kezet csókoltak neki, szerette, ahogy tisztelték, bár azt kevésbé szerette, hogy ennyire féltek tőle. Ez utóbbit kicsit konzervatív hozzáállásnak vélte. Ő már a sokadik maffiafőnök volt a sorban, és az elődei mind erőszakosak és kegyetlenek voltak. A Don már nem akart az lenni. Ő inkább az emberarcú maffiában hitt, így aztán az volt a küldetése, hogy megreformálja a szervezetet. A félelem helyett ő a szeretet erejével akart vezér lenni. Akire majd úgy emlékeznek a maffia-történelem kutatói (elsősorban a nyomozóhatóság), hogy ő volt az a Don, akinek a kezéhez nem vér tapadt, hanem virágcsokor. Vagy valami hasonló.
Szilágyi József
Tervének első lépéseként a Don osztálykirándulást szervezett a legfontosabb embereinek, vagy csapatépítőt, ha úgy tetszik. Mindenki ott volt, aki számított. A kicsi Johnny, a félkarú Giuseppe, a babaarcú Angelo, de még a hentes Salvatore is. És persze megannyi csempész, simlis, betyár, bandita és gazfickó. Leszbosz szigetére látogattak el, mert ha máshol nem, ott el lehet indítani egy új, szeretetteljes kapcsolatot.
“Percenként ötven
Agota Matyasfoldi
mosollyal gazdagabb
fehér oszlopok
Folyton (f)eltűnő
előretolakodó
emberhangyákkal.
“,,Hű, de utálom ezt az őrületet! A sok macsó ezt is megörökíti. Tolonganak, mint a szardíniák a dobozban.
Zsuzsanna Birovits
Leültem, gondoltam megállok, kifújom magam, mielőtt elmondom neki, hogy vége.
Ha velem lenne, erőltetne, hogy vigyorogjak, mert a Mammának látnia kell, hogy a fiacskája boldog. Én művigyort vágnék, és átölelném. Az illata elkábítana, megcsókolnám a nyakát. Ott, a kis szív alakú anyajegye mellett, ahol annyira szereti. Utána, talán visszaérnénk még a szállodába. De az is lehet, hogy egy szűk sikátorban, a falhoz döntene…
Nincs itt. Nem tudja, hol vagyok. Élvezni szeretném a magammal töltött pillanatot.
Nélküle. Itt. Most.
Ő meg, ő itt mögöttem, nem számít.
Ami itt történik, itt marad.”
“Édesanyám nem fordul a program, olyan
Tünde Vágvölgyi
akadós a mosás.
Stressz nehezül rám;
mert a mosógép gombja megint beszorult.
Szerelő, szerelő
kell ma nekem már!
“Drága María, ilyen izgalmas nővel sosem hozott még össze a sors. Alig várom, hogy személyesen is tudjunk találkozni. Beülünk majd egy eldugott kis kávézóba és egymás fülébe sugdossuk az eddig csak online térbe küldött szavakat. Aztán összebújva andalgunk a szűk kis utcákban. Tudok egy barátságos kis panziót az óvárosban, ott veszek ki egy kis szobát és együtt töltünk egy szenvedélytől izzó, buja hétvégét. Jó lesz így, édes nyuszivirágom?
Bogi Tóth
Találkozzunk kettőkor az oszlopoknál. Fel fogsz ismerni, napszemüveg lesz rajtam és szelfizni fogok.
“"Irgabunga bolygó lakói, kedves társaim! Örültünk, mikor felfedeztük a Homo Sapiens fajt, ahogy ők nevezik magukat, és bizonyítékokat kerestünk arra, hogy ez valóban így is van-e.
Eszter Járfás-Fehér
Íme, itt van Önök előtt a 32415. fénykép, amit elemezve jogosan kérdezzük, hogy a nevükhöz a Sapiens-t ki toldotta hozzá?
Nagy a gyanú, hogy a Hoffibunga bolygó lakói a tettesek, csak ezt a Föld lakói nem tudják. Egyenes adásban közvetítenek a hoffibungiak a Föld bolygóról, a kabaré csatornán.
Aki erről bizonyítékot szolgáltat, jutalomban részesítjük! Ideje volna megszerezni a közvetítési jogokat!"
“Bár emlékszem a Pantheon magasságos márványoszlopaira, a felvezető kanyargó ösvényre, a tujákra, az ősi leletekre az aljában, és a kétezer éves Herodes Atticus színház kör széksoraira, a szelfiző turistákra, meg a dögmelegre, a legmélyebb nyomot mégis az hagyott bennem az athéni Akropoliszban tett látogatásból, hogy a biztonságiőr elrakatta velem a szendvicsemet.
Sara Harka
“Anyukám, képzeld, a GPS megveszett! Ne haragudj, de nem érek időben a Nyugatiba!
Balázs Makkai
“Fiúk, lányok, kicsit közelebb, ha kérhetem!
Váradiné Oláh Cintia
Marcus ne a haverokkal diskurálj, amikor családi fotózás van!
Igen, Maria ezek görög romok, de most állj oda Luciához!
Angus, ne a hátadat mutasd!
Paul, Peter, Patrik, ne ugrassátok May nénit!
José, te meg... Mindegy, csak mosolyogj szépen!
A kis Thomas meg hová tűnt?
Jorge ne az eget bámuld, ide nézz a kamerába!
Rendben. Elég volt. Háromig számolok, aki nem néz ide, nem kap pizzát ebédre!
“És felgyűltek mind az emberek a hegyekre szerte a Földön, mert hírét vették, hogy közeleg a végítélet napja.
Dóra Győri-Simon
Voltak akik sírtak, mások dühöngtek, hogy épp velük történik mindez,
míg legbővebben azok akadtak, akik nevettek az egészen,
mert hát az ember olyan állat, amelyik magát törhetetlennek hiszi és közben könnyedén és szánalom érzete nélkül nevet a másik elkerülhetetlen pusztulásán.
Így lehet, hogy miközben egyre közeledett feléjük a maga kiszámíthatatlan sebességével az utolsó utáni csapás, ők
szelfiket készítettek a hegyek tetején.
Mert bár talpuk alatt égett a talaj és lángokat vetett felettük az ég is, még
mindig meg voltak győződve arról, hogy
csak a másik tetteinek lesznek
következményei, s arra számítottak,
hogy a megmenekülés után majd dicsekvőversenyt tarthatnak arról, ki
hol töltötte az apokalipszist.
“Mit nektek Iktinosz és Kallikratész tervei? Megfagyott pillanataitoknak tere sincs, nemhogy csarnoka, a szépség akusztikájára süketek vagytok. Kattogó zajotok mögött sem idő, sem jelenlét. Igazságotok az időtlenségbe erőltetett szoborpóz, a hiúság fellegvárába még kariatidának is hitvány. Bölcsességetek néhány kavicsként odavetett szó, az elmélyülés szentélyét szemlesütve kerülitek. Jogot formáltok arra, hogy kötelességszerűen megzavarjátok századokon át megszolgált nyugalmunkat. Úgy tartjátok, tanultatok a múltból, de szívetek kincstárát már rég elárasztotta a ragaszkodás és ágyúk helyett fényképezőgéppel lövöldöztök. Azt hiszitek, tudjátok, mi a művészet s kik az istenek! Szerencsétlen tömeg! Atyám fejéből csak egyszer kellett kipattannom, s azóta is csak az arra érdemeseknek mutatkozom.
Emese Gyöngyvér Tóth
“Mondok egy viccet.
Aliz Jámbor
Szelfiversenyt rendeztek
ki tud nagyobb részt kitakarni a világból
az nyer, aki képén a legkevesebb idegen látható
te legyél a középpontban
a helyszín nem számít
elég egy felismerhető csücsök
csücsörítés csücsök előtt
aztán minél gyorsabban posztolni
a zsűri a világ diktátorai
(ugyanezt csinálják nagyban)
Tayyip, Jong-un, Vladimir és a többiek
ülnek az Akropolisz tetején, szelfit zsűriznek.
Indultam én is
megkérdeztem a versenyzőket
lefényképeznének-e a demokrácia jelképével
amíg még áll
agyonvertek a szelfibotokkal
bosszúból kicseréltem
a gépeket
a képeket
az éneket
aznap mindenki posztolt a falára valakit
akiről nem tudta, kicsoda
én meg bejártam a világ megsemmisült csodáit.
“új istennőknek
B. Hargitai Margaréta
új attribútum jár: a
mobiltelefon
“Gyere, drágám,
Szabó Siklódi Lia Gabriella
Ha mosolyogni már kedved nincs
Legalább vicsoríts,
Hadd irigykedjen a világ,
Ezen a fordított tükrön át.
Itt mindenki fotózni akar?
Itt? Mindenki!
Nem, nem húsz méterrel odébb,
Pont itt, még ha nem is érdekli,
Hogy a világ melyik részét
Készül minden szögből
megosztani...
Nézd már, Géza is itt van,
Annyira belefeledkezik a telefonjába,
Hogy azt sem tudja hol van.
De nehogy szólj neki,
még ránk akaszkodik,
Az utazás végéig hallgathatjuk
A hülye sztoriit.
Még egy fotó, és még egy, így ni,
Szépek a fogaid, bébi,
Kár, hogy nem a tiedek,
Egy vagyonba kerültek,
Azóta is nyögöm a hiteleket.
De sebaj, ide is szabadon
Használhatjuk a kölcsönt,
Kit érdekel, a saját életéről
Mindenki maga dönt.
Élünk, mint Marci hevesen,
Ha összecsapnak a hullámok,
Eltűnünk a helyszínről
Csendesen.
“A turisták általában elragadtatással beszélnek Rómáról, amely a maga különleges varázsával mindenkit elbűvöl. Egy az örök városban tartózkodó asszony - nevezzük Rebekának, azonban ismerőseinek elpanaszolta, mennyire csalódott az olasz fővárosban. A „mit adtak nekünk a rómaiak” című posztjában szelíden megjegyezte: „nem ilyennek képzelte”. Fül- és szemtanúk szerint az asszony miközben izgatottan nyomogatta a jelenlétét igazoló szelfiket, fennhangon közölte az urával: ezt a sok romot már igazán rendbe hozhatták volna!
Palotai Péter
“Kattan a telefon gombja.
Edit Novinics
Belemosolyog az emberek fogsora.
Derít a háttérből az Akropolisz sok oszlopa
Múltból feltörő görög mítoszok
sok nemes alakja.
Aphrodité kecses alakja
Ártó istenek füstölgő homloka.
Párolog a levegő mint
Vulkánok feltörő magja.
