#1kep100szoJunius – 21. nap

“

Ezüst cseppek hullnak alá, megszürkül a világ,
Esernyőmről ónos víz csordogál.
Lassú lépteim visszhangot vernek a nyirkos betonon,
Mégsem hall senki, meredten bámulnak maguk elé.
Talán szürkébb lettem, mint bárki más?
A folyó vize acélos hullámokat vet,
Füstös, eső illatú levegőt hoz az északi szél,
Tagjaimat ólmos fáradság húzza,
Az ezüst cseppek kitartóan zuhannak tovább.
Elfolynak a színek,
Egyre szürkébb ez a világ.

Váradiné Oláh Cintia

“

A mi hidunk.
És most egyedül lépkedek.
Köröttem nyár, színes emberek,
nevetés, édes vattacukor,
illatok. Emlékszem amikor...
Nem! Nem akarom látni!
És agyam tudja mi a dolga:
körém szürkeséget borít
lábam mintha felhőn vándorolna,
szín, illat, nevetés nem háborít.
Szabadság!
Gépiesen emelem kezem,
és a szerelemcseppek ellen
esernyővel védekezem...

Tünde Vágvölgyi

“

Az 1889-es világkiállításra Franciaország valami igazán menő dologgal akart előrukkolni. Hogy megmutassák a francia virtust. Ezért valami nagyban, valami monumentálisban gondolkoztak. Két párizsi tervezőiroda volt versenyben a feladat megvalósításában. Az Eiffel tervezőiroda és a Teiffel építész stúdió. Mindketten egy fémszerkezetekből álló építményben gondolkoztak. Csak míg Eiffel az ég felé tört a tornyával, addig Teiffel a vízszintes toronyban látta meg a progresszív újítást. Mi tagadás, merész ötlet volt. Egy torony, ami nem magas, de hosszú. Végül, a világkiállítás zsűrije Eiffel tornyát tartotta jobbnak és Teiffel neve örökre feledésbe merült az utókor számára. Legalábbis építészeti szempontból. Teiffel ugyanis később a tej pasztőrözésben és egyéb forradalmi tejtermékek fejlesztésében találta meg a jövőjét. Nevét egyes tejtermékek ma is őrzik.

Szilágyi József

“

Az ernyő
El kellett rohannom,
megint ugyanaz a film pergett,
egyszerűen nem értem meg,
hogy lehet egy nőt így megalázni,
folyamatosan.
Szinte előre éreztem, ezért
nem akartam veled strandra menni.
Csak anatómiailag nézegeted őket,
azt mondtad vagy akár lehetnének
autók is, vagy házak, csak a
tetszetős formák miatt függeszted
a szemed rájuk.
Tudod Cili, ez csupán játék,
egészséges érdeklődés,
kuncogtál cseppet és átkaroltál.
Elfutottam. épphogy papucsot húztam,
de jó, mert égetné a talpam a forró aszfalt.
Így csak az arcom piros, de azt
eltakarja az ernyő.

Edit Ötvösné Németh

“

Tegnap annyira leégtem!
Elaludtam lent a stégen,
tiszta piros arcom, vállam,
nincs szerencsétlenebb nálam.
Muszáj ernyő alá bújnom,
átsietek hídon, úton,
nem messze lakik Boldizsár,
írtam neki, örömmel vár,
belsőleg lenyugtat sörrel,
kívülről meg hűs tejföllel.

Agota Matyasfoldi

“

A hídon akkor megyünk át, ha odaértünk.
Én most ideértem, koppan rajta első léptem.
Esernyőm magasan fejem fölé emelem.
Egyelőre csak szürkeség, nem szeretem.
Előttem sokan megtették már, hát legyen.
A múltam lebegjen messze mögöttem.
Bezártam az ajtót, a kulcsát eltemettem.
A hídon vagyok, még minden fehér és fekete.
De tudom, hogy a végén kitisztul minden,
És elindulhatok a színes végtelenbe.

Szabó Siklódi Lia Gabriella

“

Feletted a zászlók zajosan lobognak,
alattuk a lépted nem is hallható,
odébb gutaváró tarkók botladoznak,
lent percnyi békét játszik a folyó,
nézem, ahogy lassan Buda felé ballagsz,
tested körül s benned ott üvölt a nyár,
kezedben esernyő, vállaidon ballaszt,
távoznál, kattintok, s ez örökre bezár.

Dóra Győri-Simon

“

vas, acél, szerkezet
csavarszürke emberek.
vajon hová tartanak?
vajon mitől tartanak?
vajon látnak engem?
vajon látszom én?
játszom tán, hogy látszanék?
színtelen a nemlét
fémes ízű emlék
hídon át, ha lépkedek
odajutni, hogy lehet?

Andrea Gablyasz

“

Által megyek én a Dunán a hidon
a hidon de a hííídon.
Esernyőmet a fejem felé tartom
lé tartom, de lééé tartom.
Eshet eső, süthet nap
Engem bizony el nem kap.
Legjobb óvszer az esernyő mondhatom,
Mondhatom, de mondhatom!

Bogi Tóth

“

Variációk
Ha anyu jönne szembe, azt mondanám,
hogy beteg lett a Titi néni
és lemondta a zongoraórát,
úgyhogy kimegyek a strandra,
ernyőm is van, és is nem vagyok pucér!
Ha apu járna erre, neki azt mondanám,
hogy hazudtam anyunak
Titi néni nem beteg,
de már utálom a zongorát,
inkább kimegyek a strandra,
köszi a zsebpénzt!
Ha az öcsém jönne erre, azt mondanám neki:
semmi közöd hozzá,
ha akarok, sétálhatok
egy szál bugyiban a tajgán,
nyasgem kis kretén!
Ha egy hollywoodi producer erre járna éppen,
csendben maradnék,
behúzott hassal
ringanék a hídon
és várnám,
hogy ő utánam szóljon

Kelemen Nádasdi Ildikó

“

Forrónadrág és bikinifelső,
UV-szűrős csukható napernyő,
le akarsz sülni vagy sem?
Futsz, de nézd, a cukrászda emitt nyit,
csúszik a süti, hisz csak eritrit,
le akarsz fogyni vagy sem?
Csinos a pincér, majdnem, hogy Tom Cruise,
kár, hogy gyűrűt ujjadra nem ő húz,
meg akarsz csalni vagy sem?
Elmész, de veled megy a dilemma,
egy férj mindig vagy egy Bob Dylan ma,
le akarsz állni vagy sem?
Papucsod alatt a Szabadság-híd,
ernyőd alá a nap bevilágít,
át akarsz menni vagy sem?
Állsz a hídon, igen és nem a part,
a bizonytalanság tears you apart,
mi van, ha igen? S ha nem?

Aliz Jámbor

“

Acélperspektíva
Valahány szegecs a hídszerkezetben
annyi átkelés az életemben
az önvád halmai és a remény között.
Ábrándozva kapaszkodom a válladba,
amelyre napernyő árnyéka vetül,
és tárgyilagosan vallok szerelmet
lépésről lépésre.
Mi lenne, ha elölről kezdenénk,
csak fordulj vissza,
várlak a megszokott helyen.
Hajnalban majd felbaktatunk az üres hídra
és az aszfalt szélén ülve
lóbáljuk a lábunkat át a korláton.
Cigarettázva búcsúzunk az ifjúságtól,
a megélt múlástól-teléstől,
teátrálisan jelenvalóvá szelídítve
a múlt időt és teret,
kiélvezve a pillanat édes ízeit.
Ez csak álom - szólsz,
mire letekintek a mélybe,
a híd alatti fényhiány magába húz.
Ugorhatnék is,
- a sodrásoddal ellentétben
zuhanó gondolat -,
az elsimuló víztükör
vádlón tekint vissza rám.

Palotai Péter

“

Ha a hídon sétálnál szembe, elmennénk egymás mellett,
Ha a buszon ülnél mellém, rád se néznék, csak arrébb húzódnék,
Ha a zöldségesnél futnánk össze, figyelnénk, hogy a könyökünk véletlenül se érjen a másikéhoz, miközben zacskóba szedjük a vörös paradicsomot,
Ha a liftben találkoznánk, talán csak az edzőcipődet látnám, az arcodat nem,
De mivel én itt vagyok fent,
te pedig a híd alatt átsuhanó hajó tetején ülsz,
vidáman hadonászol felém a karoddal,
én pedig mosolyogva visszaintegetek.

Sara Harka

“

Apróság
A hídból lüktető forróság körülölelte, mintha tömör falban törne utat, akkora ellenállást kellet leküzdenie minden lépésért.
A legtöbben kikerülték, siessenek csak, a fiataloknak sosincs ideje.
Néhányan bosszankodtak is miatta, ezek a középkorúak voltak. Nekik már se idejük, se türelmük.
Az idősebbek el sem indulnak. Csak ő. Szédült. Leült a földre.
Egy apró kislány érdeklődve guggolt mellé. Kék kavicsot nyújtott felé, hogy vegye el a tenyeréből. Az anyja először elhúzta volna, de a gyermek a maga hároméves akaratával lecövekelt. Az anya megérezte a pillanat szegletkő voltát. A kislány azzal a kaviccsal kifordította világukat a jólismert közönyösségéből. Átadta hát napernyőjüket, majd kézen fogta a kis bölcset, és indultak tovább.

B. Hargitai Margaréta

“

Ma a legszebb krinolinos ruhámat veszem fel, a kékszalagosat. A híd ívéből font gyöngyös nyakláncommal elég jól mutat. Ne feledjem a csipkés napernyőt se otthon – az arcbőröm érzékeny a járókelők UV-lépteire. Ilyen hőségben talán elnézek a hűs Gellért felé is, jobb profilom egyik legszebb része ez. Úgyis csak a pesti felemet bámulják meg mindig a férfiak, pedig a budai részemnek se ártana egy kis tisztelet. Hogy az ó-arcomról ne is beszéljünk – onnan nézve egészen patinás vagyok. Gyors pillantás a kanyargó víztükörbe – nem is rossz ez egy 150 éves nőtől! Azért hidd el, néha kicsit többnek érzem magam…

Emese Gyöngyvér Tóth

“

Ne félj átmenni az ismeretlenbe,
Ne félj átkelni a hídon!
Ne félj új nyelven beszélni,
Ne félj magad lenni!
A hídon túl új élet vár,
A révész pihen már.
Ne félj új életet kezdeni,
A hídon túl vár az új világ!
Új ország, új szavak
Új barátok, új kaland!
Ne félj átmenni a hídon
Jól tervezte meg a nagy hidász.

Bárány Katalin